Burg Sommeregg | Nyomtatás |
2008. március 25. kedd, 18:17

Újabb program a Groppenstein Fogadóba érkezőknek a Millstatte tó partján található
Burg Sommeregg

Obervellach mindig tud valami újat nyújtani. Igaz, ez a megszállott síelőknek nem újdonság, hiszen jobb esetben egy álló hétig csak a gleccser csúcsait vagy  onnan a hófödte hegyeket látjuk. És ez nagyon is elég, 1 évre elegendő csodát szívunk magunkba, az oxigénről nem is beszélve.
Mivel 10. alkalommal rendeztük itt a sítáborunkat (34 gyerek és 24 felnőtt), valami különlegessel szerettük volna megünnepelni ezt az egy hetet, meg persze magunkat is.
Lázár megszervezte, és igazán sajnáltuk volna, ha kimaradunk belőle. (Hogy még mi mindenből maradunk ki, arra gondolni sem merek!)
Szerdán korábban jöttünk le a hegyről. Kicsit bánatosak is voltunk, bár az időjárás ellenünk dolgozott. Sűrű felhő borította gleccsert és esett a hó. Persze március lévén a városban nyugodt, csendes idő volt, még a nap is sütött. A csapat, mivel meglepetés volt számukra csak annyit tudott "várnézőbe" megyünk a Millstatte tóhoz.

 

Kb. 30 km buszozás után láttuk meg a várat egy domb tetején, de mivel elég romosnak tűnt, nem gondoltuk, hogy ez az úticélunk. Mégis ez volt! Közben az idő is elromlott, sötét felhők gyülekeztek, a szél is feltámadt, így igazi középkori hangulatban másztuk meg a várba vezető lépcsőket. A gyerekek a hideg ellenére sorban kipróbálták a szerencsére jól kiékelt gillotint, a felnőttek gyönyörködtek az egyre sötétebbé váló panorámában.
A XIII. században épült várat csodálatosan hozták helyre, és látszik rajta a folyamatos karbantartás. Sehol egy fölösleges, mai kort idéző beépítés, pótlás, minden a múltat idézi.

És még mindig nem tartunk a vacsoránál. Kell előtte egy kis lúdbőrzés, hátborzongás, megspékelve igazi pókhálókkal (ez mai termék), és egy kis dohszag, amit a vár zegzugos helyiségeiben berendezett középkori kínzóeszközökről készült kiállítás kellőképpen biztosít. Az életnagyságú viaszbábuk és még az egri várban sem látott kínzóeszközök félelmetességük ellenére is csodálatos, izgalmas élményt nyújt.

 

   

És most jöhet a vacsora! De előtte még egy kis show, a ceremóniamester segítségével, aki valószínűleg nem minket szórakoztatott először, ám ez nem derült ki. Műsora kissé bugyuta (hasonlóan az alföldi gulyás partiékhoz), de észrevétlenül és akaratunk ellenére, kis idő múlva mindannyiunknak fülig ért a szája. Miközben a mester lovaggá ütötte a várúrt, aki feleséget és egyéb szolganépet választott magának, a konyhában is ármánykodott a személyzet. A műsor végeztével saját gyerekeink anyái, apái szolgálták fel a vacsorát. Amíg mi önfeledten bámultuk a mókát, őket középkori ruhákba öltöztették és kezükbe nyomva a roskadásig megtöltött fatálakat visszaeresztették őket közénk. A tett szellemes és őszintén szólva takarékos is.

Egyszóval jó muri volt!
Ajánljuk mindenkinek, aki erre jár! 

2008. március
Homoktövis Általános Iskola
Budapest 

További képek itt